István üzente: Egyetemi éveim alatt sokat töprengtem, hogy tulajdonképpen mi is a különbség az előadásnak és a gyakorlatnak elnevezett tárgyak között. Arra kellett rájönnöm, hogy a gyakorlatra kevesebben lehet járni. Ennyi. Gyakorlatinak hívott merőben elméleti feladatok ugyan néha előkerültek, de amúgy szakasztott egy zártkörű előadássá alakult át, a tanár kiállt aztán mondta, csak itt a végén nem vizsga, hanem zh volt.
Én úgy gondolom, hogy egy gyakorlat arról szól, hogy a tanár irányítja ugyan az órát, de a hallgatók is elmondják a véleményüket, uram bocsá' maguk jönnek rá összefüggséekre az egymással folytatott viták eredményeképpen. Ha pedig ez így volna, akkor így az 5. évben nem érezném úgy, hogy itt engem senki meg nem kérdezett arról, hogy miről mit gondolok, egyáltalán mit is keresek itt. Persze néha az ember nem várja meg, hogy megkérdezzék, elmondja ha kell ha nem, de azért nem kellene idáig eljutni.
gyakorlat vs. előadás
2007.11.16. 16:39 :: hanger
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://elte.blog.hu/api/trackback/id/tr24231298
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Legutóbbi hozzászólások